Székesfehérvár Fejlődéséért Ösztöndíj Pályázati Kiírás beadási határidő: 2019. november 20. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott céljainak megvalósítása érdekében – ifjúságnevelés – ösztöndíj pályázatot ír ki.
Az Alapítvány kuratóriuma elkötelezett arra, hogy a Székesfehérváron élő fiatalok – 18 – 25 éves korosztály – tehetségüket minél szélesebb körűen kibontakoztassák, a képességeikben rejlő lehetőségeket megmutassák, szakmai tudásukat fejlesszék. Cél: A meghatározott kategóriában a jogosult tevékenységének, szakmai fejlődésének támogatása. A pályázat célja tudományos kutatás elvégzéséhez, elkészítéséhez, megvalósításához, szakmai képzésen való részvételhez történő hozzájárulás. Szakterületek: természettudományok, informatika
Az ösztöndíj alapja az egyén – pályázó - eddigi és ehhez kapcsolódóan a jövőben folytatandó tevékenysége. Ösztöndíj mértéke, folyósítása: 6 illetve 12 hónap időtartamra, havonta 30.000 Ft. Kifizetés – folyósítás - havonta. Első kifizetés 2020.01.15. (szerződéskötés után)
Pályázók köre: Székesfehérvári állandó lakhellyel rendelkező, 18-25 év közötti korosztály. (intézmény, csoport, szervezet, egyesület nem pályázhat)
Ösztöndíjhoz rendelt alapítványi keret: 1.440.000 Ft. (A kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy a kerettől eltérjen.)
Kategória: Tudományos kutatási tevékenység (természettudományok, informatikai fejlesztések)
Pályázati feltételek A pályázatot EGY példányban, elsősorban ELEKTRONIKUSAN szükséges benyújtani! ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tárgy: SZFA ösztöndíj 2020.) Amennyiben valaki számára a szkennelés nem lehetséges, úgy postai úton is benyújthatja, de a beadási határidőre be kell érkeznie a pályázatnak! A pályázati lap mellé kötelezően benyújtandó mellékletek:
3. lakhely- és életkor igazolása (lakcímkártya és személyi igazolvány fénymásolata) 4. „Nyilatkozat” nyomtatvány, aláírva, eredetiben.
Beszámolási kötelezettség:
Egyéb feltételek:
Pályázat beadási időszak (elektronikusan): 2019. november 05. – 2019. november 20. (Az elektronikusan benyújtott pályázati anyag: amennyiben a pályázó támogatásban részesül, úgy a támogatási szerződéssel együtt az Alapítvány részére postai úton el kell majd küldeni a szükséges dokumentumoknál felsorolt iratokat.)
Pályázat beadási módja: Elektronikusan vagy postai úton:
Eredményközlés: 2019.12.16-ig. (írásos formában, ösztöndíj szerződés kiküldésével) Szerződéskötés: 2019.12. hó
Folyósítás: 2020.01.01.-től kizárólag az ösztöndíjas nevén vezetett bankszámlára. Gyakoriság: havonta, minden hónap 15-ig.
Az ösztöndíj pályázati űrlap és a pályázati kiírás letölthető a www.szfa.hu weboldalról. További információ kérhető Forray Mónikától munkanapokon 8-12 óra között a 06-70-1977-595 telefonszámon, ill. e-mailben a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.
Kérjük, hogy a pályázati kiírást alaposan tanulmányozza át, mert az abban foglaltak együttes teljesülése esetén tudja a kuratórium a pályázatát érdemben elbírálni.
Székesfehérvár, 2019. október 24.
Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány Kuratóriuma
|