(2010.02.26.) Február végén sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány internetes oldala. A székesfehérvári Novotel Hotelben megtartott tájékoztatón Laufer Tamás, az SZFA elnöke elmondta: mivel a kuratórium céljai között szerepel, hogy tevékenységéről minél részletesebb és átláthatóbb tájékoztatást adjon a közvélemény felé, a www.szfa.hu címen elérhető honlapot folyamatosan frissítik majd. Az internetes oldal tájékoztatást és információkat nyújt egyebek mellett az alapítványi kuratórium és a felügyelőbizottság tagjairól, illetve a kuratórium által meghozott döntésekről. Ugyancsak itt tájékozódhatnak az érintettek és az érdeklődők az alapítvány által rendszeresen meghirdetendő pályázati lehetőségekről, a döntési folyamatról, illetve annak végeredményéről is.
|